Nagyrécse

lélekszáma: 1070 fő

 

A település története:

A község Nagykanizsától északkeletre, a Bakónaki patak melletti dombos területen fekszik. Első írásos említése 1264-ből származik. A középkorban várjobbágyok lakták. A török megszállás idején a falu elnéptelenedett, majd újratelepült. A település életét évszázadokon át a növénytermelés és az állattartás határozta meg. Jelenlegi neoromán stílusú templomát Inkey báró építette, ma is a település ékessége. Az utóbbi években teljessé vált az infrastruktúra, kiépült a vezetékes gáz, telefon, ivóvíz, közcsatorna hálózat. Ez felkeltette a vállalkozók érdeklődését is. Városiassá formálja a településképet a gondozott millenniumi park, az utcák, terek virágosítása. Az önkormányzat a rövidesen megépülő M-7-es autópálya és Nagykanizsa-keleti csomópont kiviteli tervei ismeretében átdolgozza a település rendezési tervét, ahol ipari park kialakítását tervezi, illetve elsősorban fiatal családok számára új lakóövezet létrehozására lesz lehetőség.


Látnivalók a településen:


Hagyományos rendezvények:


Intézmények:


Társadalmi szervezetek:


Vállalkozók:


Fotók: