Nagyrada
A település lélekszáma: 582 fő

A település története:
Nagyrada község Zala megye déli részén a Kis-Balaton szomszédságában helyezkedik
el. Nagykanizsától 25 km, a megyeszékhelytől, Zalaegerszegtől 50 km a távolsága,
és mindössze 10 km-re van a Zalakarosi Gyógyfürdőtől. Legközelebbi vasútállomás
a 15 km-re lévő Zalakomáron van.
A régészeti leletek azt igazolják, hogy Pribina-Kocel időszak területe ide húzódott.
IX-X. századi temetőt tártak fel. Valószínű továbbra is lakott hely lehetett.
Rada község neve először a zalavári apátság Szent István korabeli (1019) alapító
levelében fordul elő. Lakosai az általuk megtermett javakból tizedet fizettek,
és művelték az apátság itteni földjeit. Eredetileg Rada szláv személynév. A
nagy jelző Kisradától való megkülönböztetésre szolgált. (Rada: 1308, 1326, 1360,
1505)
A községnek 1526-ben már van plébánosa.
1531-ben Nádasdy Tamás 14 portáját írták össze. 1542-ben a zalavári apátságé
12 porta. Az apátság birtoklása idején tovább fejlődött a község. 1568-69-ben
39 hold szántójuk, 200 kapás szőlőjük van, némely erőd is. Megnőtt a jobbágyok
és zsellérek száma. Volt ugyan 7 pusztatelek, de ismert a két halászható víz,
az egyiken malom is őrölt. Vegyes gyümölcsöskertől is van tudomásuk.
Az 1500-as évekre Rada tekintélyes községgé nőtte ki magát.
1568-ban a település török hódoltsági terület, a falunak bírója és 25 jobbágytelke
van. A zsellérek száma 14, az elhagyott telkeké 7.
Rada teljes pusztulása a hosszú török háború idején történt. A zalavári apátság
1596-ban jelentést tesz, hogy a község 3 éve teljesen lakatlan, jóformán csak
a templom maradt meg, az is pusztuló állapotban. A határban a szőlők és szántóföldek
megműveletlenek. 1599-ben viszont a lakói között öt nemest is találunk.
1655-ben Rohonczy István zalavári apát halála után a birtokot a kincstár vette
át. A következő években pusztaként említik a területet. Az 1680-as években a
magyar és török földesúrnak egyaránt adózik az újra betelepült helység.
1687 körül Plqauda vezetési császári csapatok égették fel Radát, mivel Kanizsa
visszafoglalását készítették elő. Így lakatlan területek lettek a vár körül,
amelyek megkönnyítették a sikeres ostromot. 1690 után újra kezd újraéledni a
terület. A parasztok házakat építenek, újra kezdik a földeket művelni. Bár a
terület nagy része erdős volt. 1700-ban adományként újra a zalavári apátság
kapja. 1701-ben a jobbágyok már tiltakoznak a nagy terhek miatt. 12 jobbágynévvel
találkozhatunk. Az újabb csapást az 1711-es pestisjárvány okozta, a hét gazdából
négy meghalt a fertőző betegségben.
Kevés volt a földjük (1720 körül) azt is kétnyomásos rendszerben művelték meg.
A talaj göröngyös, homokos volt. Elegendő legelőjük sem volt a radaiaknak, akárcsak
saját szőlőjük. Tűzifával rendelkeztek, csak egymással kereskedtek. A megélhetés
minden lehetőségét kihasználták. 1750-ben 12 gazda volt, egy zsellért tartottak
számon. Leleményességüket mutatta, hogy 1757-ben Primen István hamuzsírt szállított
Stájerországba.
1756-ban Bíró Márton veszprémi püspök jelenti, hogy a település benépesült,
az itt élők mind magyarok. A faluban még nincs plébánia, uradalmi és tanítói
lakás sem. A községet Zalaapátiból pasztorálták.
Mária Terézia urbáriumának kiadásakor 20 hold szántó volt az egész telek és
8 szekér rét, Szent György napig volt kocsmáltatási joguk, 28 résztelkes és
38 házas zsellért élt a faluban. 1770-ben 218 lelket említettek. Volt egy urasági
hamuzsírfőző és földesúri malom a településen.
1771. évi szépszámlálás szerint Nagyradának 308, Kisradának 157 lakója van.
A növekedés oka a Bárándról, Esztergályból telepesek bevándorlása.
1771-ben római katolikus iskola működik. Kelemen József elemi fokon tanított
5 diákot. Ő egyben a hegyközségi jegyző is, amiért külön fizetést kapott. Nem
volt külön iskolaépület, a tanító szobájában oktatott.
1778-ban 318 főt tartanak nyilván, ez a szám 1782-re 417-re emelkedik, de ekkor
már se temploma, sem papja nem volt. A lélekszám az elkövetkezendő időben tovább
nő (1802: 427, 1819: 455 és 60 ház, 1828:481, 0842: 479, 1848: 582 fő) A forradalom
és szabadságharc évében az iskolában magyar nyelven folyt a tanítás, volt segédtanító
is. Télen 64, nyáron 6 tanuló járt oktatásra. 1840-től volt a településen iskola.
1849-ben szembehelyezkedtek az urasággal. Erdeiben felszedték a makkot és eladták,
engedély nélkül makkoltattak, a legszebb fákat kivágták. Kihasználták a kaszálókat
is. Nem akartak szőlődézsmát fizetni, ezért katonaságot küldtek rájuk.
A kiegyezés után élte a település a megszokott életét. A lakosság fő foglalkozása
a földművelés és állattenyésztés, de csaknem valamennyien rákényszerültek arra,
hogy népes családjuk számára más jövedelemforrás után is nézzenek.
1905-ben a tanulók nagy száma miatt - 1899-ben 153 diák volt - szükségessé
vált a 2. tanítói állás betöltése és az iskola kibővítése.
1910-ben az írni-olvasni tudók száma 670 fő. 1925-ben római katolikus népiskola
van a faluban, két tanteremben két tanító oktat. Tíz év múlva már 741-en vannak
az írás és olvasás birtokában.
Ugyanezen évben a nagy birtoktestek a következők: Községi Legeltetési Társulat
416 kh, Pannonhalmi Szent Benedek rend, Győrszentmárton 576 hold, a további
242 gazdaságnak 2206, A zalavári apátságnak a határban 972 hold földje van.
Így érthető, hogy sokan mentek el aratónak, részes kukoricaművelést és krumplikapálást
vállaltak. Több banda ment el hat hónapra munkára Somogy megyébe. Mindig volt
rideg gulyájuk, és jelentős volt a sertéstartás is. A gazdák nagy részének volt
egy kis szőlője, de nem termeltek olyan jó bort, mint a közeli településeken.
Jelentős volt a halászat is. Leginkább a közeli Zalára jártak hálóval, varsával,
emelővel.
Szociológiai jellemzők
1945-től a népesség alakulása Nagyradán is az általános tendenciát mutatja.
1949-ben 198 háznak 956 lakosa volt (1960: 886, 1970: 846) A jelen évben 232
lakásban (ebből 2 önkormányzati) 591-en élnek. A népesség kis mértékben, de
folyamatosan csökken, elsősorban ez elöregedés miatt. Az elköltözési folyamat
napjainkra már nem jellemző. Az elmúlt 10 évben 12 új ház készült el, melyet
általában fiatal házasok építettek.
A nyolcosztályos népiskola felállítása az 1940 évi 20. tv. szerint Nagyradán
is megtörtént.
A következő nagy lépés az új köreti iskola építése, amely 1971-ben kezdődött.
Az öt tantermes iskola 1973-ra készül el. A felső tagozatba a helyieken kívül
Garabonc, Zalamerenye, Zalakaros és Zalaszabar községekből jártak. 1989-ben
új tornaterem épül, melyet az iskolások, óvodások, a falu lakói és a sportkör
használ.
1998. szeptemberében Szent István Óvoda és Általános Iskola néven indult meg
az oktatás az óvodában 35 gyermekkel, az iskolában pedig 99 tanulóval 1-8 osztályban.
1957-től volt a településen művelődési otthon, melyet 1968-ban bővítettek.
Van községi könyvtára is.
A lakosság döntő többsége vallásos, római katolikusok.
A gyönyörű neo gótikus templom 102 éves, felújítására 1988-ban került sor.
1960-ban már volt orvosi rendelés, 1965-ben volt az új orvosi rendelő és lakás
építése. Napjainkban heti két alkalommal jön háziorvos rendelni. Gyógyszertár
a szomszéd községben van.
1963- kövezett út épült, ez folytatódott 1963-70 között. 1970-ben a tsz. korszerű
bekötőutat kapott. 1945-től autóbuszjáratok kötik össze falut más településekkel.
198-59-ben történt meg a község villamosítása. A lakások 99 %-a vezetékes ivóvízzel
ellátott, már 1972-ben törpevízmű jött létre. A vezetékes gázzal ellátott lakások
száma 80 % körüli, 1994-től valósult meg ez a program. A települést bekapcsolták
a telefon rendszerve, a lakások 90 %-ban szól a telefon. A kábeltelevízió a
lakások 90 %- ban nézhető. A szervezett szemétszállítás 1990-től megoldott,
a zsákos rendszert 1997. július 1-től a kukás váltotta fel. Megoldott a szilárd
és folyékony kommunális hulladék gyűjtése, elhelyezése, elszállítása.
A falu lakói főként mezőgazdasággal foglalkoznak. Jelentős a szőlőtermelés
és borfeldolgozás is, de egyre nehezebb az értékesítés. 1945-ben elsősorban
a zalavári apátság 972 hold földjét vették el, 154-en 645 katasztrális hold
földet kaptak. A községi tartalékalapból 49 igénylő 800 négyszögölt 5 kh-ig
jutott területhez. 1959-ben alakult a Thury György Tsz. 269 fővel. 1966-ban
beolvadt a Garabonc - Kisrada Kossuth tsz. is. 1993-ban három részére szakadt.
Az anyaszövetkezet jelenleg Thury György Egyéni Gazdálkodók Szövetkezet néven
működik. Három község területén gazdálkodik, jelenleg 27 fővel.
A termelőszövetkezet keretén belül 1962 és 1968 között nagyüzemi szőlőtelepítés
volt. 1964-65-ben és 1967-68-ban korszerű tehénistállók épületek. 197-68-ban
gépműhellyel gazdagodott a falu, 1969-ben téesz irodaház létesült. 1972-ben
konfekció és dobozoló üzem adott a lakosságnak munkalehetőséget és kereseti
forrást. A község gazdasági fejlődését jól szolgálta a belterületi vízrendezés.
Jelenleg 23 egyéni vállalkozó, 4 kereskedelmi tevékenységet foglalkoztató egység
van Nagyradán. Három élelmiszer és egy italbolt van a faluban, és a szőlőhegyen
üzemel a Hegyi Csárda elnevezésű vendéglátó egység.
Az idegenforgalom még nem jelentős a községben, de a Kis-Balaton környékének
további alakításával, Zalakaros közelségével a fejlődés lehetősége adott.
A falu méltón gondol hőseire az 1934-ben állított I. világháborús emlékművel,
valamint az iskola udvarán a 31 áldozatra emlékező II. világháborús emlékművel.
Nagyrada híres fafaragója Perczel János.
Településfejlesztési tervükben a csatornahálózat kiépítése szerepel első helyen.
Nagyrada földrajz fekvése lehetőséget ad arra, hogy a népesség csökkenése megálljon,
a munkanélküliség eltűnjön a faluban az idegenforgalommal összefüggésben. Szükséges
a helyi összefogás, melyre jó példa, hogy 1996-97 évben teljesen újjáépítették
a falu központját. Az új utak, a vízelvezetés megoldása új arculatot adott a
falunak.
Statisztika, a település számokban:
| Lakónépesség, népsűrűség 1990 -ben és 1997-ben | |||||
| Terület | Lakónépes- | Népsűrűség | Lakónépes- | Népsűrűség | |
| km2 | ség 1990 | fő/km2 | ség 1997 | fő/km2 | |
| 12,85 | 590 | 45,9 | 536 | 41,7 | |
A munkanélküliségi arány alakulása 1994 és 1997 között
(munkanélküliek aránya a gazdaságilag aktív 18-54 éves női és 18-59 éves férfi
állandó népességen belül)
| Munka-nélküliek száma 1994 | Aktív korú népesség | Munka- nélküliek aránya % |
Munka-nélküliek száma 1997 |
Aktív korú népesség | Munka-nélküliek aránya % |
| 48 | 323 | 14,9 | 36 | 304 | 11,8 |
| Lakóhelyen foglalkoztatottak aránya a foglalkoztatottak arányában | |||
| Munkaképes korú népesség (fő) |
Helyben foglalkoztatottak száma (fő) |
Helyben foglalkoztatottak aránya (%) |
|
| 325 | 41 | 13 | |
| Szántóterületek átlagos AK értéke | |||
| AK | Szántóterület (ha) | Átlag AK | |
| 7 447 | 328 | 22,7 | |
| Termőterület megoszlása művelési ágak szerint ha-ban | |||||||||
| Szántó | Kert | Gyümölcsös | Szőlő | Rét | Legelő | Erdő | Kivett | Összesen | Átlag (ha) |
| 341 | 4 | 3 | 91 | 77 | 57 | 239 | 473 | 1285 | 1,36 |
Intézmények:
| Lakcím | Telephely | Tevékenység |
| Tulok Ferencné Nagyrada, Petőfi 55. |
Nagyrada, Petőfi út 53. | Vegyesbolt |
Kozári és Társa Kft. Nagyrada, Dózsa út 4. |
Nagyrada, Dózsa út 4. | Panzió |
| Gasztro 2000 Bt. Budapest, Ráday 56. |
Nagyrada, Külterület | Hegyi Csárda |
| Horváth Zoltán Nagyrada, Kossuth út 42. |
Nagyrada, Kossuth út 42. | Takarmánybolt |
| Szalai Viktor Nagyrada, Kossuth 69. |
Nagyrada, Kossuth út 57. | Élelmiszer Jellegű Vegyesbolt |
| Magyar Posta RT. Pécs, Jókai u. 10. |
Nagyrada, Petőfi út 4/C | Posta |
| Szüszné Pálfi Csilla Zalakomár, Fő út 75. |
Nagyrada, Kossuth u. 57. |
Presszó-Falatozó |
| Novák Zoltán Nagyrada, Kossuth 77. |
Nagyrada, Petőfi u. 6/B | Vegyesbolt |
| Magyar Ernő Garabonc, Fő út 81. |
Nagyrada, Zártkert 450/2 hrsz. | TERMELŐI BORKIMÉRÉS |
| Eisemann Kft. Hévíz, Hunyadi u. 11. |
Nagyrada, Szelemi hegy 605.hrsz. | TERMELŐI BORKIMÉRÉS |
| Kovács Ottó Nagyrada, Petőfi út 3. |
Nagyrada, Szelemi hegy 494. hrsz. |
TERMELŐI BORKIMÉRÉS |
| Szalay Albert Nagyrada, Kossuth út 67. |
Nagyrada Szelemen hegy 020/13. hrsz. |
HEGYI CSÁRDA |
Lukács Győző Zalakaros, Liget út 15. |
Nagyrada Szelemen hegy 705 hrsz. |
LUKÁCS TERMELŐI BORKIMÉRÉS |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |